Az ortopédia korrigáló
tevékenységét szimbolizáló fa Nicolas Andry 1741 |
BemutatkozásOrvosi diplomáját 1972-ben szerezte a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. 1972-1977 között a Hajdú-Bihar Megyei Kórház Balesetsebészeti Osztályán, 1977-2013 között a Debreceni Egyetem Ortopédiai Klinikáján dolgozott. A Klinika igazgatóhelyettese volt. 2013-tól Debrecenben a Kenézy Kórház és Rendelőintézetben OEP finanszírozott gyógyító tevékenységet folytat, emellett Debrecenben és Budapesten magánorvosként is tevékenykedik.
1976-ban ortopédsebészetből, 1979-ben balesetsebészetből szakvizsgázott jeles eredménnyel. 1993-ban „Az orvostudomány kandidátusa”, 1996-ban PhD fokozatot szerzett. Gyógyító tevékenysége kiterjed az ortopédia teljes körére, a mozgásszervi betegségek diagnosztikájára, konzervatív és műtéti kezelésére. Speciális érdeklődési területe a térdízületi artroszkópia, a csípő- és a térdízületi protézis beültetés, a láb korrekciós műtétei. Több alkalommal dolgozott konzulensként angliai magánklinikán, ahol protéziseket ültetett be. Az Ortopédiai Klinikán részt vett az orvostanhallgatók, a szakorvosjelöltek angol és magyar nyelvű oktatásában, a szakorvosok továbbképzésében. Tagja az Agykontroll tanfolyamot végzett orvosok társaságának. Nyitott az alternatív gyógymódokra is. Imádja szakmáját. Kedvenc időtöltése az utazás, a tenisz. Szereti a zenét, a természetet, és a betegeket. |